A Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft.

A MANK Nonprofit Kft. a magyar alkotóművészet szolgáltatója.
A 2011-ben létrehozott, 100%-os állami tulajdonban lévő MANK Nonprofit Kft. az egyetlen olyan nonprofit gazdasági társaság az országban, amelynek deklaráltan az a feladata, hogy az alkotóművészetet és az alkotóművészeket szolgálja. A Társaság felett a tulajdonosi jogokat, így a felügyeletet is az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) gyakorolja.

  • A MANK alkotóházakat tart fenn Szigligeten, Zsennyén, Kecskeméten és Hódmezővásárhelyen.

  • Két művésztelepet üzemeltetet egyet Hódmezővásárhelyen, egyet pedig székhelyén, Szentendrén (Szentendrei Régi Művésztelep).

  • A MANK kiállítási lehetőségeket igyekszik teremteni a magyar alkotóművészek számára, Szentendrén a MANK Galériában.

  • A szervezet fiatal alkotóművészeket támogató ösztöndíjakat és pályázatokat bonyolít. Többek között a Derkovits-, a Kozma- vagy a Móricz-ösztöndíj- pályázatokat is.

  • A MANK alkotóművészetet támogató szakmai tevékenységet is végez, így köztéri szobrokról, és egyéb műalkotásokról ad ki szakvéleményeket. 

  • A MANK keretszerződés alapján a Magyar Nemzeti Bank emlékpénz-kibocsátási programja részére pályázatok kiírását, azok teljes körű szakmai és pénzügyi lebonyolítását végzi.
  • A MANK szolgáltatásait az általa indított Magyar Mecénás Program segítségével teszi elérhetővé a magyar alkotóművész-társadalom számára. A Programhoz eddig közel 4 000 művész és több mint 20 országos alkotóművészeti társadalmi szervezet csatlakozott. A MANK így felel meg a közhasznúsági törvénynek, azaz szolgáltatásait minden alkotóművész számára elérhetővé teszi.

  • A MANK a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény, valamint a műteremlakások bérletére vonatkozó egyes szabályokról szóló 43/2012. (XI.29.) EMMI rendelet alapján az önkormányzati tulajdonú műteremlakások bérlőkijelölési jogával rendelkezik, így ellátja a műteremlakások bérlőkijelölését is, az Alkotóművészeti Műteremlakás Bizottság közreműködésével.                                                                                                                                                                         
  • A MANK készítteti el az Emberi Erőforrások Minisztériumának középdíjaival adományozott érmeket, kisplasztikákat, mappákat, éremtartó díszdobozokat, okleveleket, lebonyolítja az ezzel kapcsolatos pályázatokat, végzi a teljes szakmai és pénzügyi lebonyolítást.

  • Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által finanszírozott köztéren felállítandó képző- és iparművészeti alkotások (köztéri szobrok) megvalósítását támogató pályázat teljes szakmai és pénzügyi lebonyolítását a MANK látja el. A 2014. évi pályázati felhívást és a kapcsolódó dokumentumokat itt olvashatja el:( pályázati felhívás, adatlap, nyilatkozat )

  • A tárca által 2008-ban elindított Public Art program szervezését is a MANK látja el.

  • Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából a MANK végzi a minisztériumi díjak kifizetését, pénzügyi lebonyolítását. A minisztériumtól, ill. a szakmai szervezetektől beérkező döntés alapján a díjak, és a díjazáshoz kötődő dologi költségek kifizetéséhez szükséges dokumentumokat beszerzi, az elszámolásokat ellenőrzi, a kifizetést kezdeményezi.

  • A MANK gondozásában jelenik meg a kultúra.hu portál.

  • Az ingatlankezelésben meglévő tudására alapozva, az EMMI döntése értelmében, a MANK látja el a 33 állami, országos kulturális intézmény közös-energiabeszerzési feladatát is.

  • A Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány jogutódja volt a rendszerváltás előtt működő Művészeti Alapnak. A Magyar Alkotóművészeti Közalapítványt megszüntető kormányhatározat alapján – a közel 7 milliárd forint értékű – az alkotóművészeti célra rendelt ingatlanvagyont, 2011-ben kapta tulajdonba - az egyébként nem teljes jogutód - MANK Nonprofit Kft. Az ingatlanokat a MANK azóta az alkotóművészeti célok érdekében felelősen kezeli, és zömében állami támogatással megindult ezek teljes felújítása is.

A MANK szigorú állami felügyelet mellett, az alapító okiratában meghatározottak, és a közhasznú jogállása szerint, „csak” szolgáltató feladatokat lát el. Alkotóművészeti szolgáltatásainál a MANK sosem hoz szakmai, vagy kultúrpolitikai döntéseket, valamint nem végez közgyűjteményi, közművelődési, vagy művészeti funkciókat, feladatokat sem. A MANK kizárólag szolgáltató, technikai és pénzügyi lebonyolító, ingatlan- és vagyonkezelő szerepet vállal.





Oldaltérkép | Impresszum | ©2024 Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft.