Tükrök ragyogása

Tükrök ragyogása – Szentendre Szolnokoncímmel nyílt kiállítás a Szolnoki Galériában július 23-án, ahol Dr. Hóvári János, a MANK főigazgatója elmondta: „A Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. minden magyar művész partnere, segítője abban, hogy a művészet, amely mellett az életét elkötelezte, kiteljesedhessen. Fontosnak tartjuk, hogy az alkotóközösségek egymásnak tükröket mutassanak.”

„Tavaly a Szolnoki Művésztelep alkotói rendeztek a szentendrei MANK Galériában kiállítást, de nemcsak megcsodálhatták a szolnokiak munkáit, hanem a kommunikációt, az eszmecserét is szolgálta a tárlat. Ebben az évben a csongrádiakat hívtuk meg Szentendrére, hiszen igyekszünk elérni, hogy a szentendrei művészvilág az egész országban ismert legyen, különösen olyan helyen, mint Szolnok, amely az alföldi művészvilág világítótornya” – mondta el Dr. Hóvári János. Felhívta a figyelmet, hogy a szentendrei művészek különböző irányzatokat képviselnek, tagjai különböző generációkból kerülnek ki, ezek között azonban kapcsolat áll fenn, egymásra hatást gyakorolnak. Ahogy a nemrég elhunyt Deim Pál festőművész hatása is érzékelhető a szentendrei művészvilágban – képe Szolnokon is látható a kiállításon.

Wehner Tibor művészettörténész megerősítette: Szentendre művészete differenciált egység – idézve Körner Éva művészettörténész 40 évvel ezelőtti szavait. A festői szépségű Duna menti kisváros oly sok mestert, tehetséget vonzott, számos törekvést érlelt, megannyi remekművet teremtett a 20. század évtizedei során. A közelmúlt történetére visszatekintve azonban kijelenthetjük: csak nagy fenntartásokkal tekinthető a szentendrei művészet szerves egységként, és félő, hogy lassan felszámolja eredeti integratív szellemiségét. Ezt tükrözik a legfrissebb munkák, amelyek a kiállításon láthatók.

Miként Szentendre, Szolnok városa is nagy múltú művésztelephelyszín, ezért fontos, a két város művészeti hagyatékára és jelenkori művészeti életére érvényes tanulságok fogalmazódhatnak meg a két művésztelep kölcsönhatásainak elemzése során, amelyre Tükrök ragyogása című tárlat nagyszerű lehetőséget teremt. Mint minden nagy és érvényes művészet esetében, ezúttal is a mind nehezebben kitapintható hagyomány és a lelemény összefonódásának, szintézisének, az értékek megőrzésének és – nemegyszer roppant merész és izgalmas – megújításának szándékával varázsolják el a látogatókat a Szolnokon vendégszereplő szentendrei művészek alkotásai.

A közelmúltban elhunyt Deim Pál szentendrei festőművész – akinek halálával, munkássága lezárulásával minden bizonnyal egy korszak ért véget Szentendre művészetében – állapította meg egyik írásában: „A Szentendrei Festészet már régen elfoglalta helyét a magyar művészettörténetben. Mondhatom, befejezett tény. Még akkor is, ha vita tárgya lesz sokáig: mi a Szentendrei Festészet, és kik azok, akik képviselik azt.” Az okokat, az ezredforduló jelenségeit elemezve így vonta le a városhoz kötődő, művészettel kapcsolatos következtetéseit: „A városnak volt egy pillanata, amikor eggyé forrt Szentendre és néhány művész. A város »hívogató« bája, »ősállapota«, bensőségessége és a festők tiszta élményre vágyó lelki és szellemi igénye egy történelmi pillanatban megszülte a magyar viszonylatban is jelentős Szentendrei Festészetet.”

Ezt a szemléletet tükrözi a jelenkori szentendrei alkotók munkáiból válogatott szolnoki kiállítás, amelyre a ma már legendák övezte Régi Művésztelep és a már öt évtizedes történetre visszatekintő Új Művésztelep alkotóinak, valamint a telepek laza szervezeti keretein kívül, a város különböző pontjain otthonra talált művészek munkáiból válogattak a tárlat rendezői. A huszonnégy alkotó műveit bemutató tárlat így is reprezentálja a város sokrétű, összetett, a különböző művészgenerációk munkálkodását tanúsító, a tradicionális festészetet, illetve számos más művészeti ágazatot és alkotóterületet képviselő, megannyi törekvést és kezdeményezést felvillantó jelenkori művészeti összképét.

Takács Erzsébet

Fotó: Csákvári Zsigmond