Kiállítás a Nyírség festőjétől
A mátészalkai Szatmári Múzeum zsúfolásig megtelt központi kiállítótermében nyílt meg november 12-én a nyírtassi születésű Buhály József festőművész tárlata. Buhály József a Dési Huber Körben és a Tokaji Művésztelepen kezdett alkotni, majd 1971 és 1977 között a Magyar Képzőművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait, mesterei Barcsay Jenő, Kokas Ignác és Szentiványi Lajos voltak. Buhály József 1979-től tagja a Szentendrei Régi Művésztelepnek, 1980-tól pedig a Szentendrei Grafikai Műhelynek.
Matits Ferenc művészettörténész a következőket írja Buhály Józsefről: „Művészetének alaphangja szürreális, melyet konstruktív elemekkel gazdagít. A vissza-visszatérő alakzatok szimbolikus rendszerekké állnak össze. A sajátos hangvételű, különös, illuzórikus világban harmóniát teremt. Mindezt a fény- és színreflexekre épülő tereinek rendezettsége, valamint a szerkesztett metafizikus közegben felbukkanó valós elemek szerepeltetése teszi lehetővé. A párhuzamos vonalak alkotta rácsszerkezetek és a vibráló fénysugarak ismétlődő motívumai közé tartoznak.” Olaj- és tempera-táblaképei mellett jelentősek pasztellkrétával és ceruzával készített művei, sokszorosított grafikái.
Dr. Cservenyák László, a Szatmári Múzeum igazgatója a megnyitón visszaemlékezett 2016. március 11-ére, amikor ő és Buhály József is megkapta a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a 2016-os ünnepségen kiemelte: a kitüntetések mögött hőstettek és türelemjátékok állnak – sokszor egy élet munkájával létrehozott türelemjátékok, amelyek egyszerre igényelnek bátorságot, elkötelezettséget, kitartást és hitet. Az alkotótávlatok pedig közösek: szabadság és összetartozás.
Dr. Hóvári János nagykövet, a MANK Nonprofit Kft. főigazgatója a november 13-ai kiállításmegnyitón beszédében kiemelte: a mátészalkai tárlat megteremtette a lehetőségét annak, hogy a megyéből elszármazott művész ismét visszatérjen szűk pátriájába. Buhály József minden művéből sugárzik az anyaföld szeretete, műveiben láttatja a helyi paraszti élet mindennapjait. A szülőfalutól távol sem felejtette el gyökereit, abból táplálkozik, ami gyermekkorában megérintette. A főigazgató hangsúlyozta, hogy Buhály József több alkotásán lehet látni egy fejkendős női alakot, aki szinte sugározza azt a melegséget, amelyet a téréség nyújt.
Erről Buhály József egy korábbi nyilatkozatában így beszélt: „Szép öregeket ismertem, egyenes hátúakat. Ez az alak az én nagyanyám, ha akarom, ha nem. Csak egyéni világot van értelme megjeleníteni, csak azon keresztül mondhat a művész érvényeset az egészről. Mindegy, hogy mivel, akár séta közben felrúghat egy követ, és látja, hogy alatta milyen világ van, akár egy forma a gyerekkorból vagy ahogyan a tárgyak el voltak rendezve a kemencepadkán, és azoknak a fény-árnyék játéka… De persze alig sikerül, ezt be kell vallani. Ritka az a boldogság, amikor érzem, hogy hú, ez most szólt, ez már szárnyra kélt. Ha ilyen képemet látom évekkel később valakinél, akkor is úgy érzem, ehhez most sem tudnék hozzátenni semmit. Sokat gyötrődöm a képeimmel, nem úgy van, hogy előre tudom, mit akarok kezdeni a felülettel, nem úgy van, hogy én ezt az öregasszony figurát akarom. Ez az Anonymusszerű alak csak sorshordozó jel, amit felhasználok, de sohasem fütyörészve jön ez össze feszes kompozícióba, mint némely kollégánál, sokat szenvedek közben.”
„Mert a lázadás öröksége e felnevelő vagy otthont adó, kurucok csontjaival megvetett táj Mindenség-nyelvjárásának leggyönyörűbb akcentusa. Az élve maradás akaratának konok diftongusai, a szembeszegülés különös tájszavai szólalnak meg e műalkotásokból és az egész szőke vidék irányából, szemben a történelemben ide-oda csapongó, uniformizáló, hol Kelet-, hol Nyugat-Európa felől fújó széllel. S ezek eleven örökségétől egyedi ez a hang az itt kiállított művekben, ez a legerősebb üzenetük: a minden formából, színből felnyíló, s a létet e hagyománynak az értéktudatából összefoglaló, lázadó erő. S éppen ennek a felmutatására szánta el magát az alkotóművész, a MANK, a Szentendrei Művésztelep, a Szatmár Múzeum és Mátészalka városa. Fogadják nyitott szemmel, szívvel, a befogadás, a megértés igényével a festőművészt és alkotásait. Művein keresztül ő maga beszél hozzánk Szabolcs-Szatmár diófáinak, homoktölcséreinek a nyelvén, mégis a közös csillagok alatt” – méltatta Buhály Józsefet barátja, dr. Jánosi Zoltán József Attila-díjas irodalomtörténész, egyetemi tanár.
 |
| Dr. Jánosi Zoltán méltatja a művészt |