Egy hely, amely összeköt
Létezik olyan hely, amely egy életre összeköti azokat a személyeket, akik egykor a falai között éltek és fejlődtek? Igen, és hazánkban ez olyan intézmény, melynek egykori diákjai ma a magyar kulturális és tudományos élet kiemelkedő alakjai – derült ki az Alkotóművészeti Szalon december 15-ei eseményén, ahol a 122 éves Eötvös József Collegium hagyományairól és szellemiségéről beszélgettek.
A MANK Nonprofit Kft. december 15-én már tizedik alkalommal tett kísérletet arra, hogy feltámassza a régmúltban igazán népszerű szalonok világát a Cseh Tamás Archívum patinás falai között. Ez a kísérlet olyannyira sikeres volt, hogy a Cseh Tamás Archívum – Interdiszciplináris Gyűjtemény I. emeleti termeiben ezen az esten egy gombostűt sem lehetett volna leejteni. Az érdeklődők szorosan egymás mellé húzták székeiket, és egyetértően bólintottak, amikor Hanák Gábor, az Archívum alapítója elmondta: az Alkotóművészeti Szalon minden egyes alkalommal bebizonyítja, hogy az alkotóművészeket és gondolkodókat közelebb lehet hozni egymáshoz, a hallgatóság számára pedig minden beszélgetés izgalmas történetekkel, élményekkel szolgál.
Nem volt ez másként december 15-én sem, mikor az est házigazdája, Mirtse Zsuzsa, a MANK Nonprofit Kft. művészeti tanácsadója négy vendég – Hóvári János történész−turkológus, az Eötvös József Collegium Baráti Körének elnöke, a MANK Nonprofit Kft. főigazgatója; Szijártó István irodalomtörténész, az Eötvös József Collegium volt igazgatója, a Százak Tanácsának elnöke; Kovács István történész, költő, diplomata, az Eötvös József Collegium volt tanára; Gy. Szabó András előadóművész, az Eötvös József Collegium volt tanára – emlékeit hívta elő, és arra kérte mindannyiukat, meséljenek arról, milyen volt Eötvös-kollégistának lenni.
„Alapításától kezdve az Eötvös József Collegium hivatása az, hogy a magyar nemzet legtehetségesebb egyetemi polgárait támogassa, tudományos előmenetelüket segítse. Jóllehet a Collegium ma sok tekintetben eltér a háború előtti nagyhírű elődjétől, a célja változatlan: olyan kiválóan felkészült szakemberek képzése, akik tudományterületükön az átlagot meghaladó tudással rendelkeznek, önálló kutatómunkára képesek, és akiknek a tudomány művelése nem csupán szakma, hanem tanári hivatás is” – olvashatjuk az Eötvös József Collegium hivatalos honlapján, ezt a gondolatot, célkitűzést azonban nemcsak a Collegium vezetői, hanem annak egykori és jelenlegi diákjai, tanárai is hasonlóan fogalmazzák meg. Dr. Hóvári János, az Eötvös József Collegium Baráti Körének elnöke elmondta: „az 1895-ben Eötvös Loránd által a párizsi École normale supérieure mintájára alapított Collegium a kezdetektől olyan különálló intézmény, ahol az egész Kárpát-medence képviseltetheti magát. A Collegium tagjai egytől egyig a magyar tudományos élet fontos, kiemelkedő alakjai lettek, ez pedig azért van, mert az intézmény szellemiségének megfelelően a mai napig az a legfontosabb cél, hogy európai értelmiséget neveljenek a Collegium falai között.”
Kiemelte, hogy „ez a Collegium tulajdonképpen egy nagy család. Mi, akik még gyerekfejjel megérkeztünk vidékről Pestre, azonnal egymásra találtunk itt. A felsőbb évesek természetesen letörték az önbizalmunkat, de aztán egy új öntudat épült fel bennünk, melyet soha, senki sem vehet el tőlünk. Ahogy azt a tudatot sem, hogy mindig számíthattunk és számíthatunk a többi kollégistára. Ez tehát egy olyan közösség, amely örökre összetart. Mindig jön egy újabb nemzedék, de az összetartás nem múlik el.” Majd hozzátette, hogy folyamatosan keresik annak lehetőségét, miként lehet megtartani és ápolni ezt a kapcsolatot.
Szijártó István irodalomtörténész, az Eötvös József Collegium volt igazgatója, a Százak Tanácsának elnöke arról mesélt, milyen sokat adott ez az intézmény mindazoknak, akik valaha is a tagjai lettek. „Az Eötvös József Collegium egy világra nyíló ablak”, amely a régi időkben az egyik legfontosabb közösségi teret jelentette a fiatalok számára. „Örömmel tölt el, hogy elmondhatom: bármit is értem el az életben, sosem akartam több lenni, mint a Collegium egykori diákja – és ezzel a gondolattal és büszkeséggel nem vagyok egyedül.” Szijártó István meghatódva emlékezett vissza a Collegiumban töltött éveire. Elmesélte, hogy 1964 februárjában csöppent bele az intézmény életébe, ’86-ig pedig nevelő, illetve tanácsadó tanár is volt, így több nemzedékhez is szoros kapcsolat fűzte. „Hóvári Jánosék nemzedékében élt a legélénkebben az a szellemiség, amely az Eötvös József Collegiumot jellemzi, és ahogy egyre jobban megismertem őket, rájöttem: van egyfajta folytonosság az intézmény életében, amely a diákok tudásvágyának és tenni akarásának köszönhetően sosem szakad félbe.”
Ezt a gondolatot erősítette meg Kovács István történész, költő, diplomata, az Eötvös József Collegium volt tanárának visszaemlékezése, aki a meghatározó március 15-ei ünnepségekről mesélt. „Csodálatosak voltak a március 15-ék, mondhatni: tudatszervező események. Olyannyira, hogy még egy olyan alkalomra is emlékszem, mikor jómagam már nem voltam kollégista.” Utassy József az 1968-as március 15-ei ünnepélyen elszavalta a Zúg március című költeményét, melyet hallva Tóth Gábor, a Collegium akkori igazgatója azonnal elrohant, mivel tudta, hogy aznap estére feljelentik az intézményt – mondta el Kovács István. Ezzel a történettel arra mutatott rá, hogy a Collegium tagjai nem megalkuvó egyének voltak, hanem értelmiségi fiatalok, akik sosem voltak hajlandóak feláldozni szellemiségüket, eszmeiségüket. Kitartottak egymás mellett, és olyan elveket vallottak, amelyek valóban értékesek – a mai napig. Épp ez az oka annak, hogy a jelenlegi kollégisták is örömmel, büszkén emlékeznek vissza rájuk, és viszik azt a zászlót, amely az összetartásukat jelképezi.
Erről számolt be Tevelÿ Arató György történész, aki a Collegium 120 évét összefoglaló Kősziklára épített ház című kötetről mesélt az érdeklődőknek. A könyv szerkesztője kiemelte: nem az Eötvös József Collegium történetének monográfiáját készítették el, hanem egy olyan művet, melynek koncepciója meglepően irodalmi, ennek pedig az az emlékezeti háló az oka, amely összeköti a Collegium egykori és jelenlegi tagjait. „Ez a kötet tanúságtétel az Eötvös József Collegium előtt” – jelentette ki, Kovács István pedig rögtön hozzáfűzte: „üdítő ezt a könyvet forgatni, méltó azokhoz az elődökhöz, akikről szól. Ennek a kötetnek köszönhetően ismét rájöttem, milyen remek Collegiumba jártam.”
Gy. Szabó András előadóművész, az Eötvös József Collegium volt tanára szintén csatlakozott ehhez a gondolathoz, és felidézte: negyven évet töltött el a Collegiumban, ez idő alatt pedig olyan élményeket, valamint tudást szerzett, melyet senki sem vehet el tőle. „Ugyanakkor az egyetemi színpadon való jelenlét is fontos volt számomra, a próbák pedig mindig késő estig tartottak, ezért sokszor előfordult, hogy visszatérve a kollégiumba egy palack bor társaságában szavaltam a társaimnak” – emlékezett vissza, majd az est zárásaként elszavalt egy gyönyörű verset. A közönség tapsa megtöltötte a termet. Jó érzés volt megtapasztalni, hogy Magyarországon van egy hely, mely örök érvényű értékeket képvisel, és egy életre összeköti azokat, akik valaha is a tagjai voltak – vagy lesznek.
Forrás: Tóth Eszter/Kultúra.hu
Fotó: Csákvári Zsigmond