Egy hónapon keresztül várja Berszán Zsolt Decomposition nevű kiállítása a Velencébe látogatókat
Egy hónapon keresztül várja Berszán Zsolt Decomposition nevű kiállítása a Velencébe látogatókat – hangzott el a június 6-ai megnyitón. A 14. Velencei Nemzetközi Építészeti Biennále történetében az elmúlt évtizedben fejlődött ki a gyakorlat, mely szerint a Gardini területén kívül is képzőművészeti kiállításokat szervezzenek – mondta el június 6-ai megnyitó beszédében Hammerstein Judit kultúráért felelős helyettes államtitkár.
Magyarország ehhez a szokáshoz csatlakozott tavaly, amikor Mátrai Erik műalkotását állították ki – tette hozzá az államtitkár. Idén Decoposition címmel rendezik meg Berszán Zsolt kiállítását, mely a bomlást tematizálja. Fekete műalkotásai között feketék a grafikák és a szobrok, és csak ritkán látunk olyan ellenpontokat, mint a szürke szén esetében. „A fekete belső tartalmát, az anyag végső állapotát, mélységét ismerhetjük meg, az alkotások egy része pedig emberalakokat formáz. láthatjuk, amint az emberi test is szerves anyag, mely az enyészeté lesz, hiszen a halálnak van kitéve. Egészen megrendítő.” Hammerstein Judit elmondta: beazonosítható emberalakokat fedezhetünk fel a festményeken és a szobrokon, melyek a figurativitás és a non figurativitás között mozognak. Egyes alkotásokon a szabálytalanságokból egy-egy testrész, szerv tűnik fel, emlékeztetve minket arra, melyek valaha egy egészet alkottak. Egyúttal a szépséget is fel lehet fedezni a művekben, amint a fekete vízen tükröződik a minket körülvevő világ, de a szépséggel azonosítható az éjszaka is. Hammerstein Judit egyet értett a kiállítás kurátorával, Széplaky Gerdával, aki szerint a megrendítő, fájdalmas élmény mellett a műalkotások felemelő, metafizikai kérdések irányába tolnak el minket. A műveket látva az emberi lét legfontosabb kérdései fogalmazódnak meg bennünk: milyen viszonyban van a test a lélekkel, és milyen viszonyban van azzal a testtel, mely meghal. Mi lesz ezt követően a test sorsa. Berszán Zsolt szerint a szakrális tartalmak irányába vezet minket a kérdés: a test öregedését éljük meg, és ezt mutatja meg Berszán Zsolt is. A kiállításnak helyet adó sóraktárról elmondta: az több kortárs képzőművészeti kiállításnak szolgált már helyszínként, nagyszerű hogy egy sportegyesület a kultúrát támogatja, a kiállításoknak helyet és lehetőséget teremt.
A Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) a magyar alkotóművészeket és alkotóművészeket szolgálja – mondta el Hornyák Tibor, annak ügyvezetője. Hozzátette: a szervezet többek között alkotóházak üzemeletetésével foglalkozik, idén pedig már a minisztérium döntése nyomán a biennále magyar pavilonjának szervezése is a MANK-hoz került. „Nagy megtiszteltetést jelent nekünk a munkában való részvétel: a magyar pavilon kialakítása és a Berszán-kiállítás megrendezése” – tette hozzá.
Hosszú tárgyalássorozat eredményeként került a sóraktárba az épület – mondta el a helysíznt biztosító a Bucintoro Evezősklub művészeti igazgatója, Pierre Giordio Baroldi. A több mint 130 éves szervezet, azóta a sport mellett kulturális programokat is támogat. Kifejtette: erős hatást gyakoroltak rá az itteni munkát, ez a környezet több mint tökéletes a munkák bemutatására. elgondolkodtató a mód és erős, ahogy a különböző anyagok témákat jelenítenek meg – tette hozzá. Nem az első magyar vonatkozású rendezvénye a helynek, személy szerint festőként Petőfi portrét készített már.
Az utóbbi évtizedben szokássá vált, hogy a Velencei Biennálé idején a pavilonokban kiállító országok a biennálé területén kívül, a városban is rendeznek kisebb kiállításokat – mondta el Gulyás Gábor nemzeti biztos. Ehhez a lassan hagyománnyá váló kezdeményezéshez csatlakozott tavaly Magyarország, amikor bemutatta Mátrai Erik Gömb című művészeti projektjét. Ebben az évben, folytatva a megkezdett gyakorlatot, az Építészeti Biennálé idején a Punta della Dogana mögötti sóraktárak egyikében Berszán Zsolt Decomposition című kiállítása látható június 6-tól július 6-ig.
Berszán Zsolt művészete a végesség problémáját állítja középpontba. A fiatal képzőművész legtöbb alkotása az alternatív genezis lehetőségét feszegeti, arra próbálván választ találni, hogyan ébred élet a halálban, milyen perspektívák nyílnak az ember számára a természet örök körforgásának inhumán szférájában. A velencei kiállítás egy újabb rétegét nyitja fel ennek a nagy témának: Mi történik az emberi testtel a halál után?
Körben a téglafalakon Berszán nagyméretű grafikái és festményei láthatóak. A ceruzarajzok érzékeny, sűrűre szőtt vonalhálóikkal, az olaj-szilikon képek erőteljes, strukturált felületeikkel hozzák létre azt a világot, amelyből a holocaust és más tömegmészárlások traumájának a témája bontakozik ki. Bár nem rendelkeznek valódi figurativitással, de sejteni engedik az emberi hullák élettelen formáit. A kiállítótér közepére, a bejárathoz közel – szemben a kanális víztükrével – kerültek azok az objektek, amelyek a víz motívumához kapcsolódnak: a vizes teknőkben és az acéllábakra állított „vízasztalokon” a hullámzó, tükröződő felületből emberi szervekre, végtagokra emlékeztető organikus formák merednek ki. Erőteljes reflexió ez a városra, Velencére, amely egyfolytában élet és halál kettősségével szembesít. Ezt követik a megfeszített testeket ábrázoló művek: az acélvázas keretben elhelyezett szobrok felismerhetetlenségig torzított, derogáló testmaradványokat mintáznak. A betonból és fekete műanyagból készült objektek koporsóra emlékeztetnek, de a dobozforma éleit mintha eltüntette volna az erózió: szögletesség helyett a bomlásban lévő emberi test tagjainak körvonalai rajzolódnak ki. A galériatér végében, a legsötétebb ponton egy helyspecifikus installáció található. Ide belépve a látogató megtapasztalhatja az üresség és a magány érzéseit. Mintha maga is bekerülne a koporsó rá záruló téglatestébe, ahol nemcsak az emberi test sérülékeny szövetei bomlanak szét, hanem a koporsó szilárdnak hitt anyagai is: a fa keménysége fekete gomolygássá lesz.
A kiállítás a bomlás gondolatkörét az emberi test fókuszba állításával járja körbe. A test a halál után nem marad egyben, nem szellemül át és nem emelkedik az égbe úgy, ahogyan Jézus Krisztus és Szűz Mária teste, hanem részekre bomlik, szétrohad és megsemmisül. Ez az emberi élet végső traumája. A művek tanúsága szerint a történelem is a bomlás példázataiból épül fel: a háborúk, a gyilkosságok, a testi elmúlás történeteiből. Az olaj-szilikon képek – bár a malevicsi redukció eszméjéből születtek – erőteljes, strukturált felületeik révén mégis figuratívak. De ez a figurativitás nem az azonosításra épül, hanem a kompozíció szétbontására. A kiállításon minden egyes műalkotás fekete: a betonból, fémből, szilikonból létrehozott objektek is. Itt még a víz is, mely motívumként általában az életet szimbolizálja, a halál gondolatát idézi. Mindez mégsem csupán fájdalmasan és iszonytatóan hat, hanem katartikusan és felemelően. A Decomposition a szakralitás jelentésrétegeibe vezeti be a nézőt, mert utat nyit a legvégső kérdés megfogalmazása felé: Mi történik az emberi lélekkel a halál után?
BERSZÁN Zsolt (1974-, Marosvásárhely) romániai magyar képzőművész. A kolozsvári Képzőművészeti és Formatervezői Egyetemen végzett. Új művei rendszeresen láthatóak a kolozsvári Ecsetgyárban és a Bázis Kortárs Kiállítóhely berlini projekthelyszínén. Számos kiállítása volt Európa nagyvárosaiban – Budapesten, Berlinben, Rómában, Zágrábban, Bukarestben.
A kiállítás – hétfő kivételével – minden nap 10-től 18 óráig várja a látogatókat Velencében, a Reale Società Canottieri Bucintoro 1882 A.S.D. kiállítótermében (Maggazini de sale, Fondamenta delle Zattere; a Punta della Dogana mögött). A belépés ingyenes.
A Velencei Biennále a mindenkori kortárs építőművészet egyik legjelentősebb nemzetközi seregszemléje. A 2014. évi velencei Nemzetközi Építészeti Biennálét 2014. június 7. és november 23. között rendezik meg, főkurátora Rem Koolhaas holland építész. A főkurátor Fundamentals címmel hirdette meg az ez évi kiállítást, és rendhagyó módon nem alkotókat (építészeket) hívott meg, hanem a maga koordinálta nagyszabású kutatási projektet kívánja bemutatni a Giardini központi pavilonjában és az Arsenale tereiben. A kutatás célja az építészet elmúlt százéves történetének, azaz a modernitás és a posztmodernitás korának elemző bemutatása abból az elgondolásból kiindulva, hogy az építészet globális trendjei a posztmodern korában felülírták-írják a helyi hagyományokat. A kiállítás célja egyrészt ennek a folyamatnak a bemutatása, másrészt a lokális tradíciók továbbélésének, átértelmeződésének feltárása lesz.
A magyar pavilon
A 2014. évi velencei Nemzetközi Építészeti Biennále magyar pavilonjában rendezendő kiállítás koordinátora a magyar nemzeti biztos, Gulyás Gábor, az előző évek gyakorlatához hasonlóan nyílt pályázatot írt ki 2013. október 8-án a kurátori megbízatásra. A pályázatra rekordszámú, húsz pályamű érkezett a 2013. december 8-i határidőig. A pályázatok elbírálására Gulyás Gábor szakmai zsűrit kért fel, az ő döntésük alapján Jakab Csaba és Márton László Attila építészek valósíthatják meg az ÉPÍTÉS/BUILDING - Az építés folyamata, ember- és közösségformáló ereje, hatása az épített környezetre című pályázatukat.
A kiállításon a kurátorok az általuk „Kárpát-medencei modellnek” nevezett oktatási módszert mutatják be, amelynek központi eleme az átriumban megvalósuló demonstratív „ÉPÍTÉS”. Koncepciójuk a 2010-es BorderLINE Architecture és a 2012-es Spacemaker című kiállítások gondolatmenetéhez is kapcsolódva, egy, a Kárpát-medencében sajátos építési gyakorlatot, annak példáit és összefüggéseit mutatja be. Ennek központi, kiemelt része a „fogadótér-KAPU” és a magyar pavilon padjának megtervezése és demonstratív felépítése, amely egy lehetséges választ adhat az építés alapproblémáinak újragondolására. A kurátorok a „fogadótér-KAPU”, és ehhez kapcsolódóan a magyar pavilonhoz tartozó pad tervezési-építési munkáira egyetemi hallgatóknak szóló pályázatot írtak ki, melynek eredményeként a nyertes csapat valósíthatja meg a demonstratív építést Velencében. A tervek szerint azonban a Giardini területén lévő többi pad is az ő elképzeléseik szerint fog megújulni.
A kurátorok által kiírt pályázatra összesen 43 munka érkezett. Értékelésük főbb szempontjai a kurátori koncepcióhoz és a Kárpát-medencei modellhez, oktatási módszerhez való igazodás, illetve a hitelesen, attraktív építészeti eszközökkel megfogalmazott hely létrehozása voltak.
Ezek alapján a Szakállszárító jeligével beküldött pályamunka, a temesvári egyetemisták - Järger Zsolt (Temesvár), Molnár Zsolt (Csíkszereda), Szemcsuk Franciska (Déva), Benedek Tímea (Nagyszeben), Czáka Zoltán (Csíkszereda), Tóth Bertalan István (Arad) – által tervezett, újragondolt szakállszárító épül meg a velencei magyar pavilon átriumában. A terv egyesíti a közösségi együttlétet szolgáló, fedett ülőhelyként funkcionáló építmény, és a közösségi építéshez is köthető megvalósulás gondolatát, így jól illeszkedik a kiállítás koncepciójába, erősíti annak üzenetét. Az „újragondolt” szakállszárító letisztult megjelenése, egyszerű szerkesztési elve pedig stílusában is adekvát a kiállítással.
Csipeszek és spontán építés
A kiállítás központi eleméhez szorosan kapcsolódik egy interaktív építési mód is: a látogatók bekapcsolódhatnak a demonstratív építésbe (a magyar pavilonban ehhez rendelkezésre álló) csipeszek feltűzése révén, így részévé válhatnak a közösségi építés(élményé)nek.
A demonstratív építést kísérő kiállítás része Kunkovács László néprajzkutató, fotóművész Ősépítmények című fotókiállítása, a magyarországi építész- és tájépítész képzés építés-kalákáinak anyaga, illetve a kiírt „fogadótér-KAPU” és pad építési pályázatra beadott munkák.
Kunkovács László kiállítása a spontán (anonim) építés „modern kori” Magyarországán született, és a mai napig fellelhető építményeit mutatja be. Ezek a világmodellek alapozták meg a három évtizeddel ezelőtt elindult építéseket, amelyek bemutatása a kiállítás másik felében jelenik meg. Ezeket az építéseket nevezik a kurátorok a „Kárpát-medencei modell”-nek, amely oktatási módszer szerint a fiatal építészek, tájépítészek, egyetemisták egy közösség számára terveznek, majd kalákában velük együtt hoznak létre egy hasznos, közös alkotást. Ezek az építés-kalákák az évtizedek során egyre szaporodva, a hagyományos kalákaforma megújításával napjainkig változatos formákat öltve terjednek a Kárpát-medencében. A módszerben tehát egyesül a valós problémákra adott szakszerűen válasz, a közösségi érdekeket szolgálata, és a leendő építészeket empátiára, valóságértelmezésre, az építészet szolgáló szakralitásának felismerésére való késztetés.